Gázszerelő: milyen feladatokkal érdemes felkeresni?

Gázszerelő: milyen feladatokkal érdemes felkeresni?

A gázszerelő munkája nem feltétlenül az, amire a legtöbben gondolnak; az alábbiakban pontosítjuk, mit is érdemes tudni róla.

A gázszerelőket sokan keverik össze a gázkészülék-szerelővel, holott a két munkakör csak apró részletekben egyezik meg: mindkét szakember a gáz felhasználásának módjaival foglalkozik, ám míg a gázszerelő a rendszer kiépítésével, illetve javításával, addig a gázkészülék-szerelő csak a készülékekkel, azaz a kazánnal, a tűzhellyel, illetve a cirkóval. Átjárás a két terület között persze lehetséges, azaz előfordul, hogy olyan szakembert találunk, aki a gázrendszerrel és a készülékekkel is foglalkozik, ám ez viszonylag ritka.

gázszerelőt leginkább egy felújítás, vagy építkezés alkalmával érdemes hívni, ahol komplett gázrendszert kell kiépíteni – illetve a felújítás során a régit eltávolítani -, hiszen ez a rá tartozó feladatkör. Ilyenkor a gázszerelőre a következő feladatokat lehet rábízni:

  • a gázórák leszerelése,
  • egyeztetés a FŐGÁZ Zrt. szakembereivel,
  • a régi gázvezetékek eltávolítása,
  • az új vezetékek, a hozzájuk tartozó karimapárok és gáz-főcsapok beépítése,
  • az EPH földelés elkészítése,
  • a jegyzőkönyv elkészítése,
  • a műszaki átadás-átvétel lebonyolítása,
  • az új gázvezetékek festése.

Olyan gázszerelőre lenne szüksége, aki kedvező áron és magas színvonalon dolgozik? Cégünk az Ön rendelkezésére is áll! A fentieken túl vállaljuk a társasházak gázkéményeinek és gázvezetékeinek kiépítését, illetve cseréjét, de magáningatlanok gázkészülékeinek cseréjét is, illetve a gázrendszer tervezését is ránk bízhatja, ahogy a gázóra áthelyezését is, emellett a teljes ügyintézést, az EPH jegyzőkönyvek elkészítését, valamint a műszaki átadást is vállaljuk. Válassza Ön is cégünket; garantáljuk, hogy nem fogja megbánni a döntését!

Amennyiben bővebb információra lenne szüksége a gázszereléssel, illetve szolgáltatásainkkal kapcsolatban, valamint, ha szeretne megbízni bennünket egy feladattal, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén, és kérjen árajánlatot!

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal!

+3670/ 612-3123 +3630/ 213-8006 Küldj üzenetet!
Facebook
youtube
Azonnali elérhetőség
Tel:
0670-6-123-123
0630-2-138-006
Email:
dezsecsoszer@gmail.com